streamline webdesign


A skandináv dizájn egyik alappillére a fény

A skandináv dizájn egyik alappillére a fény

A skandináv design egyáltalán nem ismeretlen fogalom azok számára, akik jártasak a lakberendezésben. Alapvetően ezt a stílust a fehér, rózsaszín és úgy általában a világos színek jellemzik, amelyek mindenképp dominálnak. Természetesen emellett fontos szerep jut a fénynek is, ugyanis a skandináv design egyik alappillére a kifejezetten sok fény, ami szinte mindenhonnan beáramlik, s a fehér felületek vissza is verik azt, így téve az ingatlant még világosabbá. A skandináv designra emellett az egyszerűség jellemző. Persze itt ne a minimalista designra gondoljunk, hanem inkább olyan egyszerűségre, ami egyben elegáns is, s nem túlzottan modern. A skandináv design alapvetően a kézművességből táplálkozik, s az egyik legfontosabb építőanyaga a fa. Egy ilyen ingatlanban szinte minden fából van, maga a ház is, így s ez meglehetősen meleg környezetet biztosít, még a fehér színek ellenére is. Ezt a designt egyértelműen időtállónak mondhatjuk, mivel olyan elemekből építkezik, amelyek szinte örökérvényűek és mindig elegánsnak, szépnek mutatkoznak. Nagyon sok olyan korszak bútoraival találkozhatunk, amelyek egyértelműen kimentek már a divatból, azonban a skandináv design elemeire ez egyáltalán nem igaz, sőt! Minden időben és helyzetben jól megállják a helyüket, s éppen ezért lesznek univerzálisak és jól használhatóak. A weboldal design kialakításához is ezeket az elemeket érdemes használni, ugyanis egy oldal csak abban az esetben lehet valóban átszőtt a skandináv designnal, ha tartalmazza az adott jellemzőit. Ez persze egy digitális felületen egyáltalán nem egyszerű feladat az azonban kétségtelen, hogy megvalósítható!