streamline webdesign


Páratartalom mérése

Páratartalom mérése

A levegőben levő vízgőz gondolata nem sokunkat foglalkoztat, azonban ennek túl alacsony vagy túl magas értéke hamar felhívja magára a figyelmet. A páratartalom fontos szerepet játszik az egészségünkben és a lakás állapotában is.Ideális páratartalom mellett, sokszor eszünkbe sem jut, hogy a levegő egyik fő összetevője a víz, de a nem megfelelő páramennyiség hatását szinte azonnal megérezzük.

A túl alacsony mennyiség miatt kiszáradnak a légutak, a nyálkahártyák és komoly légúti betegség alakulhatnak ki, valamint a bútorok és egyéb berendezési tárgyak is roncsolódnak. A túl magas páratartalom a penészgombák melegágya, elég csak néhány nap és a foltok máris megjelennek a falakon, a bútorokon és továbbterjednek a ruhákra, egyéb háztartási eszközökre is.

A penészgomba spórái révén pedig, olyan súlyos betegségek alakulhatnak ki, mint az allergia és az asztma, amelyekről tudjuk, hogy csak tünet-mentesíthetőek, de teljesen nem gyógyíthatóak. Ezért kiemelten fontos, hogy a páratartalom mindig az optimális értékeken belül mozogjon, amit helyzettől függően, párásítóval vagy páramentesítővel érhetünk el.