streamline webdesign


Autóüveg javítás

Akár a városban közlekedünk, akár éppen vidéki utakon, bármikor megtörténhet, hogy a szélvédő megsérül. Nem csak a téli nagy hidegek teszik próbára a felületeket, hanem a nyári forróságok is. Elég egy apróbb kis repedés, ütődés kiinduló alapnak, és máris kész a baj. Pontosan ezért, ha észrevehető a sérülés, az autóüveg javítás nem várathat magára. Keressük fel mindenekelőtt az autouvegek.hu oldalt, és tudjuk meg, hogy melyik műhelyekben végzik el a beavatkozást. Ha minimális a sérülés, akkor azt gyorsan és minden nyom nélkül eltüntetik a szakemberek.

Van azonban olyan eset, amikor már az autóüveg javítás nem segít. Ilyenkor elengedhetetlen a csere. Szerencsére, szinte minden járműtípushoz kapható olyan utángyártott szélvédő, amelyik elkészítésénél a gyári szabványokat használják fel. A csere nem jelent problémát a jól felszerelt műhellyel rendelkező cég szakemberei számára, de hagyjuk, hogy ők döntsék el, autóüveg javítás vagy csere lesz a megfelelő megoldás.

Természetesen, a költségek eltérőek lehetnek, de mindenekelőtt a biztonság az, ami fontos, tehát csakis olyan járművel közlekedjünk, amelyik jó műszaki állapotban van. Ez kiterjed a fényszórókra is, amiket rendszeres időközönként nem árt átvizsgáltatni. Az elmúlt években a autólámpa polírozás jelentős szerephez jutott, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy milyen nagy a szennyezőanyag-kibocsájtás. A városban a piros lámpánál álldogálva, az előttünk lévő autó kipufogógáza közvetlenül a lámpaburát éri, ami emiatt és más hatások miatt opálossá válik.

Az autólámpa polírozás során azonban eltüntetik egy különleges eljárással a sérült réteget, ezzel visszaadva az eredeti fényességet. Nem végezhető el túl gyakran a beavatkozás, mert idővel túlságosan elvékonyodna az anyag. Annak függvényében, hogy milyen intenzitású hatások érik a lámpát, elég lehet 5-10 évente elvégezni a beavatkozást. Az autólámpa polírozás így aztán jelentősen meghosszabbíthatja egy búra használatának idejét, ezzel nem kevés költségmegtakarítást eredményezve. Éljünk bátran a lehetőséggel!