streamline webdesign


Az Illy kapszula különlegessége

Az Illy kapszula különlegessége

A kapszulás kávéknak ma már számtalan variációja létezik. Minden jelentősebb kávéforgalmazó cég elkészítette a saját változatát, így az Illy kapszula is elérhető a szaküzletekben és az internetes áruházakban is. Az Illy név nem ismeretlen a kávérajongók számára. Azt viszont sokan nem tudják, hogy az olaszországi Triesztben működő cégnek magyar vonatkozásai is vannak. A cég alapítója Francesco Illy az 1800-as évek végén született Temesváron.

Akkor még Illy Ferencnek hívták. Harcolt az első világháborúban az osztrák-magyar monarchia katonájaként, az isonzói csatában. Majd a háború után Triesztben telepedett le és alapított családot. Az Illy kapszula atyjának is tekinthető cégalapító tehát magyar volt. Triesztben kávépörköléssel foglalkozó cégeknél dolgozott, majd rájött, hogy miként őrizheti meg a frissen pörkölt kávé aromáját a vákuumcsomagolás segítségével. Ugyanakkor neki köszönhetjük az első automata presszógépet is, ami az Illetta névre hallgatott.

Az Illy kapszula gyártásával is foglalkozó cég még ma is a család tulajdonában van. A kávégépek és egyéb kávékészítmények mellett, a kapszulás kávé forgalmazása is jó ötletnek bizonyult, ugyanis ezek a termékek uralják jelenleg a kávépiacot. Népszerűségük főként egyszerűségükben rejlik. Az Illy kapszula használatával otthon is kávéházi minőségű koffeines ital készíthető pillanatok alatt. Ugyanakkor a változatosság is jellemző tulajdonsága ezen termékeknek.

Számtalan változata található meg az Illy kapszulának is, az egészen egyszerű presszó kávétól a különleges olasz kávéfajtákig. Az Illy kapszula kizárólag az arra alkalmas kávégépekben használható, így a vásárlásnál figyeljünk arra, hogy milyen berendezést választunk. Használata viszont roppant egyszerű. Csak be kell helyezni a kapszulát a helyére és be kell indítani a masinát. Pár pillanat múlva már kortyolhatjuk is az aromás kávékat. Egy Illy kapszula egy csésze kávé elkészítéséhez alkalmas. A felhasznált kapszulában benne marad a kávézacc, ezért a berendezés tisztítása is igen egyszerű.