Néha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindent nagyon jól tudunk, azonban időnként mégiscsak nagyító alá kell tenni a tudástárunkat és ennek következtében mindazt, amiben annyira biztosak voltunk, át kell értékelnünk.
Nemrégiben a BeSafe gyerekülés mérnökei arra a következtetésre jutottak, hogy sokkal biztonságosabb, ha a lurkók autós biztonsági rendszerét menetiránnyal háttal helyezzük el. Ne értsük félre, mert nem a csecsemőhordozó BeSafe gyerekülés esetében ajánlott mindez, hanem a gépjármű hátsó székén elhelyezett ülőkéről. A magyarázatuk pedig rendkívül logikus, ugyanis azt mondják, hogyha így helyezzük el a gépjármű hátsó székén a gyerkőc biztonsági rendszerét, akkor sokkal nagyobb védelmet nyújt, mivel megóvja az első ülés ütéseitől, a törmeléktől, valamint az öv sem okoz belső sérüléseket a hirtelen rántás miatt.
A skandináv országokban kifejlesztett BeSafe gyerekülés gyártói ezzel bebizonyították, hogy nem véletlenül tettek szert világszintű elismerésre, hiszen most is jelentős újítást hoztak a kicsik biztonságos szállítása terén.