streamline webdesign


Összetett webdesign munka

Összetett webdesign munka

A tervezés, honlapok tervezése, grafikai „berendezése” mindig izgalmas kihívás, hiszen valahogyan át kell adni az oldalra látogatóknak, hogy igazából mit is kapnak majd a cégtől, akinek a weboldalán járnak. Rengeteg cég kínál hasonló szolgáltatást illetve árut, de a legeredményesebb az az együttműködés, ahol a vásárló illetve megrendelő és a cég „egymásra találnak”. Ez a feladat hárul a webdesigner-ra. Úgy megalkotni egy honlapot illetve annak grafikai megoldásait, hogy a megrendelő azt kapja, amit az oldal alapján elvár. Ezen kívül egy tervezés során fontos figyelembe venni az éppen uralkodó grafikai trendeket is, amelyek ma, főleg az egyszerű vonalak jegyében történnek. Az éppen aktuális trendek követésére nagyon sok, főleg külföldi folyóirat,de internetes oldal is, lehetőséget ad, ahol a webdesignel foglalkozó cégek, mindenkor „beleleshetnek” az éppen új, vagy még kialakulóban lévő megoldásoknak. Állandóan új ötletekre van szükség és ezek megalkotása nem egyszerű folyamat. Közben pedig a programozásban is vannak újdonságok. Egyre több a mobilról való felhasználás, ehhez pedig megfelelő nagyságú felhasználói oldalt kell szerkeszteni. Tehát a webgrafikusok élete sem egyszerű, ha szeretnének élvonalbeli munkákat alkotni. A képfeldolgozó programok ismerete és fotósmunka sem lényegtelen, hiszen a weboldalakhoz nem ajánlott az interneten már megjelentetett fotók felhasználása, még átdolgozott formában sem. A web design, tehát egy nagyon sokoldalú munka, a mai kor grafikai, számítógépes és fotós eszközeivel.