streamline webdesign


Kényeztető pillanatok

Szilveszter éjszakáján hajókázni a Dunán nagyon megnyugtató és relaxáló program, aminél a kellemes atmoszféra egyértelműen adott. Sokan vannak, akik inkább ezt választják a nagy tömeg és az ereszd el a hajam bulik helyett. Érthető, ha néha vad buli helyett inkább kényeztető pillanatokra vágyik az ember.

De pontosan mit is kap az, aki a hajókázás mellett dönt az év utolsó napján? A valóban exkluzív esték hajóstársaságoktól függetlenül kifogástalan szórakozási lehetőséget nyújtanak a vendégeknek. A szilveszteri hajóutakat azok választják a leginkább, akik szeretnének egy meghitt, romantikus környezetben ünnepelni, a hangos zene, nagy tömeg és egyéb kellemetlenségek nélkül.

Persze nem kell azt hinni, hogy csakis az idősebbek, középkorúak kedvelik ezt. Bizony rengeteg fiatal dönt úgy, több átbulizott szilveszter után, hogy valami nyugisabbra vágyik. Természetesen a szilveszteri hajókázás megfelel kisebb családoknak, baráti társaságoknak, illetve ez tökéletes helye lehet a randevúknak is.

Nincs is annál romantikusabb, amikor egy pár az első szilveszterét egy hajón tölti, és onnan nézi a budapesti tűzijátékot. Emellett az is említést érdemel, hogy igazán különleges, amikor egy hajó fedélzetére 2018-ban lép az ember és amikor legközelebb elhagyja azt, már az új évet köszöntheti, azaz 2019-et.

A nagy tömeg azért felejthető el, mert a létszám mindegyik hajón korlátozott. A hajók fedélzetén mindig welcome drinkkel, hagyományos szilveszteri ételekkel és italokkal várják vendégeiket a szervezők. Sőt, a tradicionális szilveszteri finomságok közül nem maradhatnak ki az olyan ételek sem, mint a hal, lencse vagy épp az éjjeli töltött káposzta.

A szilveszteri hajóutak gasztronómiai fogásai követik azokat a tradíciókat, amelyek a szárazföldön is megfigyelhetőek, egy kevés újdonsággal kecsegtetve a vendégeknek. Azt pedig már mondani sem kell, hogy a hajókon a zene fergeteges, ezért bulizni lehet, de persze sokkal visszafogottabban, mint egy szórakozóhelyen vagy épp klubban. Ez sokaknak pedig teljes mértékben meg is felel.